Ha ébren vagyok leginkább automata üzemmódba helyezem magam, végzem a dolgom és próbálok a jóra összpontosítani. Van már némi gyakorlatom ebben, ez az én túlélő stratégiám.
A főzés pedig maga a terápia, egyfajta elterelő hadművelet. Fakanállal a kezemben, arra összpontosítok, milyen ízek kerülnek a serpenyőbe, hogyan olvadnak össze, egészítik ki egymást a különböző hozzávalók, és mérhetetlenül boldog vagyok, ha valami olyasmit sikerült alkotni, aminek örül a család, és szívesen fogyasztja.
Ez a citromos-gyömbéres csirke úgy született, hogy a megszokott rizses húst akartam valami egyébre lecserélni. Viszonylag kötött pályán mozgok, ami a főételeket illeti, midig arra törekszem, hogy olyami kerüljön a terített asztalra, amit az ifjabbik generáció mindkét tagja szívesen megeszik. A szokásos időhiány miatt mindenképpen valami gyors ebédmegoldást kellett találnom, ekkor pillantottam meg a gyömbért. Reflexből megszagoltam a vágott felét, és egyből kigyúlt a gyömbérlápma a fejemben. Tudtam, van itthon hagyma, a hűtőben találtam paprikát és murkot, majd a pulton pihenő citrom is hívogatón kacsingatott felém. Jó társasága lesz a paprikának, sárgarépának, hagymának és gyömbérnek, gondoltam, így hozzáláttam összebarátkoztatni őket.
Hozzávalók:
- 3‑4 ek napraforgóolaj
- 800 g csirkemell / 1 csomag tofu
- 1 hagyma
- 1 citrom
- egy hüvelykujjnyi gyömbér
- 2-3 szál sárgarépa
- 1 kápia paprika
- 1 cikk fokhagyma
- 300 g káposzta
- 2 zöldhagyma
- 300 g tejszín
- só, bors ízlés szerint
- csipetnyi cukor
- párolt rizs, a tálaláshoz
Elkészítés
A hagymát, paprikát, murkot, káposztát csíkokra, a csirkét (vagy tofut) kockákra vágom. A citrom héjának vékony, sárga rétegét zöldségpucolóval lehámozom, apró csíkokra vágom, levét kifacsarom. A gyömbért, fokhagymát lereszelem.
Első lépésként a forró olajon a hagymát, paprikát, sárgarépát és káposztát 3-4 percig dinsztelem. Amikor a hagyma már üveges, és a zöldségek illatoznak, rádobom a csirkét és fehéredésig pirítom. Amikor a hús kifehéredett rászórom a gyömbért, fokhagymát és citromhéjat. Alaposan elkeverem, majd kis vizet öntök alá, és a citromlevet is hozzáadom. Sózom, borsózom, majd fedő alatt 10 percig párolom. Amennyiben tofut használok, akkor csupán hozzáadom a fűszeres zöldségekhez és alaposan elkavarom.
Az idő lejártával ellenőrzöm a hús elkészült-e. Ha a hús megpuhult, felöntöm a tejszínnel, sűrűsödésig főzöm. Párolt rizzsel, zöldhagymacsíkokkal tálalom. A tofus változattal is hasonlóképpen járok el.
Krémesen, gyömbéresen, citromosan üde fogás, ami emlékeztet az elmúlt hetek letűnt forróságára. Ízletes, egészséges, gyors ebéd. A friss generáció is odavolt érte.
További receptek
A leggyorsabb körtés pite
Ez a palacsinta, annak ellenére, hogy nagy szeretettel készítettem és a helyszínre szállítottam, szinte lemaradt a könyvbemutatós kósoltásról.
Keleties pácban sült lazac
Ez a palacsinta, annak ellenére, hogy nagy szeretettel készítettem és a helyszínre szállítottam, szinte lemaradt a könyvbemutatós kósoltásról.
Négy hozzávalós vinetás laska
Ez a palacsinta, annak ellenére, hogy nagy szeretettel készítettem és a helyszínre szállítottam, szinte lemaradt a könyvbemutatós kósoltásról.
Céklás palacsinta
Ez a palacsinta, annak ellenére, hogy nagy szeretettel készítettem és a helyszínre szállítottam, szinte lemaradt a könyvbemutatós kósoltásról.
Királyi kempinges menü
Grillezett kukorica, spárga, sárgarépa és csirke, rebarbara szósszal és krumplisalátával.
Tökéletesített gombás sajtkrém
Ebből a gombás sajtkrémből a könyvbemutatóra is vittem kóstolót, de azóta gyorsítottam rajta, mármint ami az elkészítését illeti.
Különleges káposztakrém reggelire
A vörös káposzta tele van vitaminokkal, magas az antioxidáns tartalma, jó hatással van az emésztésre, erősíti az immunrendeszerünket.
Rögtönzött túrós-szilvás (lisztmentes)
A nyár végén megjelenik a finom szilva, ráérősebb napokon szilvásgombóc készül, de most, amikor megpillantottam a szilvát, tudtam, szilvásgombócra nem lesz idő.
Szinte pizza (gluténmentesen is)
Ez a citromos-gyömbéres csirke úgy született, hogy a megszokott rizses húst akartam valami egyébre lecserélni.









