Kimerítő. El sem kezdődött az iskola, de már annak gondolatától, hogy mi vár a pedagógusokra, a gyerekekre és a szülőkre, most elfáradtam. Nyilván, más országokban is vannak ’intézkedések’, de meg merem kozkáztatni azt, hogy kicsit jobbab átgondolják és főként előkészítik azokat. Eközben mi folyamatosan mélyvízbe csobbanunk, kapálózunk, a szerencsésebbek a partra vergődnek, a kevésbé szerencsések pedig akár el is süllyednek.
A gyerekek antennái pedig befogják a pedagógusok, a szülők rezgéseit, érzik a feszültséget, a frusztáltságot, a tehetetlenséget. Nehéz úgy nekifutni egy olyan iskolaévnek, amely egy amúgy is megterhető vizsgával zárul, hogy az iskolakezdést káosz uralja.
A józan paraszti ész azt mondja, hogy nem az oktatás-, valamint egészégügyön kell spórolni, mert az soha nem vezetett jóra, így most sem fog. Ami rövid távon nyerőnek tűnik, hosszútávon súlyos, akár visszafordíthatatlan következményekkel jár. Kutatók sokasága foglalkozott ezzel a témakörrel, felfoghatatlan számomra, hogy döntéshozóink mindezeket figyelmen kívül hagyják, ugyanis azt nem merem feltételezni róluk, hogy nincs tudomásuk ezekről a felmérésekről, kutatásokról.
No, de örüljünk annak, aminek lehet, hogy egyelőre békés napokat élünk.
Örüljünk az utolsó vakációs napoknak is, töltsünk fel energia- és örömtartalékainat amennyire csak lehet, mert előreláthatóan nagy szükségünk lesz rá. Belefér még a napjainkba egy kis kényeztetés, ami akár egy pizzasütés is lehet. Így tettünk mi is, de miután már szinte túlvoltunk a pizza sütésén és fogyasztásán, betoppant egy vendég, akinek már nem maradt. Feltétnekvaló még akadt, de a pizzatészta elfogyott, tésztát gyúrni már sem idő sem energia nem maradt, ezért kenyérszeletekből rögtönöztem pizzát. Amolyan melegszendvicsféle ez, amely ízében a pizzát hozza, kiderült, hogy nem is olyan rossz megoldás, annál is inkább, mert elképesztően gyors, és gluténmentesíthető, ha gluténmentes kenyeret használunk hozzá.
Kiváló maradékfelhasználó étel, szomorkodó sajtok, kolbászvégek, szikkadt sonkák mind felhasználhatók. A gyerekek is imádják, nem kell sokat könyörögni nekik, hogy a tányérra kerülő szeleteket elfogyasszák.
Hozzávalók:
- pár szelet kenyér
- 500 ml paradicsompüré
- 1 ek olívaolaj
- 2 cikk fokhagyma
- ½ kk zöldfűszer-keverék (oregáno, kakukkfű, bazsalikom), de ha csak egyfajta van odahaza, az is rendben van
- só, ízlés szerint
- 200 g mozzarella sajt vagy egyébféle sajt
- kevés vaj
- sonka/virsli/kolbász
- paradicsom
Elkészítés
Sütőbe tolom, 180 fokon, ropogósra sütöm (nagyjából 10 percet vesz igénybe).
További receptek
A leggyorsabb körtés pite
Ez a palacsinta, annak ellenére, hogy nagy szeretettel készítettem és a helyszínre szállítottam, szinte lemaradt a könyvbemutatós kósoltásról.
Keleties pácban sült lazac
Ez a palacsinta, annak ellenére, hogy nagy szeretettel készítettem és a helyszínre szállítottam, szinte lemaradt a könyvbemutatós kósoltásról.
Négy hozzávalós vinetás laska
Ez a palacsinta, annak ellenére, hogy nagy szeretettel készítettem és a helyszínre szállítottam, szinte lemaradt a könyvbemutatós kósoltásról.
Céklás palacsinta
Ez a palacsinta, annak ellenére, hogy nagy szeretettel készítettem és a helyszínre szállítottam, szinte lemaradt a könyvbemutatós kósoltásról.
Királyi kempinges menü
Grillezett kukorica, spárga, sárgarépa és csirke, rebarbara szósszal és krumplisalátával.
Tökéletesített gombás sajtkrém
Ebből a gombás sajtkrémből a könyvbemutatóra is vittem kóstolót, de azóta gyorsítottam rajta, mármint ami az elkészítését illeti.
Különleges káposztakrém reggelire
A vörös káposzta tele van vitaminokkal, magas az antioxidáns tartalma, jó hatással van az emésztésre, erősíti az immunrendeszerünket.
Rögtönzött túrós-szilvás (lisztmentes)
A nyár végén megjelenik a finom szilva, ráérősebb napokon szilvásgombóc készül, de most, amikor megpillantottam a szilvát, tudtam, szilvásgombócra nem lesz idő.
Citromos-gyömbéres csirke vagy tofu
Ez a citromos-gyömbéres csirke úgy született, hogy a megszokott rizses húst akartam valami egyébre lecserélni.









